Visszavásárlási garancia

A vevő jogosult a megrendelést követően, de még a kiszállítást megelőzően a vásárlástól elállni. Ezt az igényét jelezheti ügyfélszolgálatunkon a (061) 225 7762-es telefonszámon, vagy e-mailen a rendeles@bluesound.hu címen. Ebben az esetben a vevőt semmilyen költségviselési kötelezettség nem terheli.

A vásárlástól való elállás joga, módja, következményei

Távollévők között létrejött szerződés esetén a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) Kormányrendelet szerint a fogyasztó a szerződéstől a termék kézhezvételének napjától nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. Elállás esetén a vállalkozás köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni. A fogyasztó köteles a terméket haladéktalanul visszaszolgáltatni.

A Bluesound Kft. kizárólag sérülésmentes, hiánytalan tartalmú termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat megtéríteni, a nem megfelelő használatból eredő kárát érvényesítheti a vásárlón. A vevő viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A vevő ezen felül egyéb költség nem terheli. A Bluesound Kft. követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.

A termék visszaszolgáltatása a Bluesound Kft. telephelyén (1046 Budapest, Kiss Ernő utca 3. 310. nyitva tartás: hétfőtől-péntekig  9:00-17:00) történő személyes visszajuttatással. A vásárló kérésére, kollégáink készséggel gondoskodnak a visszaszállítás bonyolításáról, ügyfeleink ilyen irányú igényüket ügyfélszolgálatunkon jelezhetik. Ebben az esetben, a visszaszállítás költségeivel kapcsolatosan a DPD csomagküldő szolgálat mindenkori díjtáblázata az irányadó.

www.dpd.hu

Follow me!

Leave a Reply