Bebe mellett robbant fel a DPA bomba

1392650664960043948Valósággá vált a Back II Black együttes frontembere, Bebe által megénekelt slágerszöveg, csakhogy a szerelembomba ezúttal egy DPA d:facto mikrofon képében robbant. „Egy nagyon kedves technikus barátom mutatta be – azaz az orrom elé tette – a számomra addig ismeretlen mikrofont. És igen, azt hiszem szerelem lett első hallásra.” – kezdte a történetet Bebe.

Az intenzíven koncertező zenekar történetében már számos mikrofonnal került szembe a népszerű énekes, de igazán most először gondolkodott el azon, hogy elkötelezi magát a DPA márka mellett. „Egy olyan új világot tárt elém a d:facto, aminek létezését még csak nem is sejtettem. Nagyon komolyan fontolóra vettem, hogy összekötöm vele az életem.”

Bebe számára a legmarkánsabb változást az jelentette, hogy kevesebb megterheléssel jár színpadi munka. „Kisebb energia befektetéssel jól érezhetően könnyebb éneklést tesz lehetővé, sokkal jobban tudok gazdálkodni a hangommal a koncert során.” A hangszálkímélő éneklés azonban nem jár minőségromlással, sőt. „Nagyon jól kezelhető, plasztikus hangképet lehet létrehozni a DPA-val.” – tudtuk meg a zenekar hangmérnökétől. „A
dinamikus megszólalás révén előtérbe kerül az énekhang, nem kell a hangerőt az egekig tolni.”

Bebe lelkesedése egyelőre határtalan. A folytatással kapcsolatban is nagyon bizakodóan nyilatkozott. „Mindenképpen szeretnék DPA-ba énekelni. A d:facto használata igazi élményt jelent számomra, remélem a rajongóink is így fogják érezni.”

Follow me!

Leave a Reply